Sziklaszilárdan az ég felé
Robusztus fehér tornyával távolról feltűnik a városba érkezőknek a tiszafüredi református templom. Restaurálása során a templom délkeleti oldalfalában a Közép-Tiszavidék egyik legnagyobb XIII. század elején épült román stílusú templomát tárták fel.
Az egyhajós templomépület nyugati homlokzata előtt álló torony 1738-ban, a torony legfelső, visszalépő szintje körüli tűzkiáltó erkély 1883-ban készült el, a déli és keleti homlokzat előtt előcsarnok található. A dongaboltozatos hajó mindkét végén faszerkezetű karzat (1860), alján festett kazettás mennyezet látható. A hajó dongaboltozata a keleti oldalon boltcikkelyekkel zárul. A torony alatt csehboltozat ível.
A templom berendezése
Időben a 19. század első feléből való. A szószék klasszicista stílusban készült, aranyozott díszítéssel. A Mózes-pad előtt és az úrasztala körül bábos korlátos, festett kerítés látható historizáló stílusban (1870).
Az orgonát a kor híres orgonaépítő mestere, Mooser Lajos készítette 1869-ben.
A templom élete ma
A Tiszafüredi Református Egyházközség szolgálata a városban szerteágazó. Fenntartói iskolának, óvodának, de működik nőszövetség, énekkar és gyermekkórus is a gyülekezetben. A fenntartott intézmény tankertjében és fóliasátrában a gyerekeket mezőgazdasági ismeretekre és a környezettudatos életre nevelik. A művészeti ágak (kerámia, tűzzománc, tánc és festészet) mellett robotikát is oktatnak, melyhez 3D nyomtató és többfunkciós robotpark is rendelkezésre áll.
A gyülekezetben két lelkipásztor (házaspár) látja el a szolgálatot. Tartanak bibliaórát, imaórát, házi istentiszteletet, hétközi istentiszteletet és vasárnaponként délelőtti és délutáni alkalmat is.
2022 tavaszán elkészült a templom új, digitális harangjátéka. Hétfőtől péntekig reggel 8 órától este 20 óráig minden páros órában 1-1 percen keresztül hallható a 35. és 81. zsoltár, valamint a 210. és 255. dicséret dallama.
Forrás: http://www.muemlekem.hu/muemlek/show/6069
Forrás: https://ttre.hu/tartalom/5209/bemutatkozik-a-tiszafuredi-reformatus-egyhazkozseg